Nyugat-Európában és Amerikában már szinte divatőrületté vált a hajózási konténerek lakóházzá alakítása. Ha elsőre nem is lopja be magát a szívünkbe ez a három tonnát megközelítő vasdoboz, érdemes megnézni egy konténerház építésének legszembetűnőbb előnyét, hogy egyszerű, környezetbarát életet biztosít mindenkinek, lecsökkentve ezzel a felhalmozott kacatok mennyiségét és az építési költségeket.

Egy konténerház tulajdonosaként még elkönyvelhetünk más, biztonsági szempontból is fontos előnyöket, miszerint a házunk tűzálló és kevés karbantartást igénylő építmény lesz, amit egy egyszerű mozdulattal zárhatunk, ha pedig szükséges, el is költöztethetjük. A konténerházakat tetszőlegesen bővíthetjük egy, vagy akár több egységgel is.

Egy konténer élete

A hajózási konténereket nagy szakítószilárdságú acélból készítik, amely ellenáll a szélsőséges időjárásnak, a nehéz anyagmozgató gépeknek és az óceáni sós víznek. A stabil szerkezetének köszönhetően akár harminc évig is használhatóak, bár a tengerszállítmányozó cégek ennél jóval rövidebb ideig szokták munkára fogni. Ebből adódóan hozzávetőlegesen 30 millió konténer hever kihasználatlanul a világ kikötőiben, melyek egy kis befektetéssel takaros otthonokká is válhatnak.

Az alábbiakban 10 olyan csodálatos konténerházat mutatok meg neked, amelyet akár te magad is elkészíthetsz.

1. Konténer vendégház, San Antonio, Egyesült Államok

Ha azt gondolod, hogy 18 négyzetméterrel nem sok mindenhez lehet kezdeni, akkor nézd meg ezt a minimalista vendégházat, melyben az elegancia keveredik a hajózási konténerek jellegzetes vonalvezetésével. A Jim Poteet által megálmodott hétvégi kunyhó tengerészkék teteje egyben hangulatos kert-teraszként is szolgál.

2. Két-fa ház, Jeruzsálem, Izrael

Egyes konténerház tervek teljesen felülírják az elképzeléseinket. A Golany építész stúdió által megálmodott fenyőlécekkel borított ház teljesen elfedi az eredeti acélszerkezetet. A két fa közé beillesztett konténerház természetes szellőzését és az erős UV sugárzás elleni védelmét a lombkoronák árnyéka biztosítja. Bár a kunyhó szigetelését és a szerkezet kialakítását nem a helyszínen végezték, a precízebb asztalosmunka és a burkolat felhelyezése már a konténer telepítése után készült.

3. 2+ hétvégi ház, Trebnie, Szlovénia

A szlovén tervező, Jure Kotnik nem hagyományos módon használta ki a hajózási konténerek előnyeit. A stabil szerkezetnek köszönhetően, egymásra merőlegesen helyezte el a két vasdobozt, melyek feltűnő pöttyös festést kaptak. A modul építmény remekül tölti ki a szűkebb telek nyújtotta lehetőségeket, ahol a felső konténer passzív tetőként védi a napsugárzástól a bejárati nyílászárót. Az épület egyszerűsége inkább IKEA-szerű külsőt ad az épületnek, melyet tetszőlegesen lehet kialakítani és berendezni.

4. Konténer stúdiólakás, New York, Egyesült Államok

Bár ez a stílusos konténerház a szükséges földmunkákkal együtt meglehetősen drágán épült fel (60 ezer dollár, 18 millió forint), egy kis találékonysággal és kézügyességgel a töredékéért is megalkothatod a sajátodat. A Maziar Behrooz építésziroda által megtervezett épület faszén-színű festést kapott, hogy beilleszkedjen az erdő környezetébe. A kétszintes épület felső része a kreatív munkákat és a pihenést szolgálja, míg az alsó, hegyoldalba épített része a lakófunkciót tölti be.

5. Port-A-Bach konténerház, New Plymouth, Új-Zéland

Ez a prototípus ház a biztonság mellett, könnyű kezelhetőséget is nyújt. Az acél váz teljesen összecsukható, de nyitott állapotában négy felnőtt részére biztosít kényelmes szállást. A konténerház mindössze hat betonlábat és körülbelül 40 négyzetméter területet igényel. Ez az ügyes épület 55 ezer dollárba (16,5 millió forintba) kerül, de ha időt és energiát szánsz egy hasonló épület megépítésére, akkor jóval olcsóban is összeállíthatod a sajátodat.

6. Price utcai projekt, Savanah, Egyesült Államok

Ez az egyedi konténerház Julio Garcia tervező alkotása, ahol a nyers konténer szerkezet találkozik a zöld, üde természettel. Az egy hálószobás ház két darab 40 lábas hajózási konténerből áll, melyben helyet kapott még a fürdőszoba, a konyha és a nappali is. A két konténer között fából készült, beüvegezett tető húzódik, mely elegendő fényt juttat a ház belsejébe. A két eltolt vasdoboz helyet ad egy nagy terasznak is, melyről nagyszerű kilátás nyílik a környező erdőre.

7. Casa Cubica, Santa Ana, Costa Rica

A Cubica építész stúdió remek példát mutatott, hogy egy praktikus építési technológia és egy jó tervezés milyen nagyszerű megoldást teremthet. A ház szabadon látogatható, mivel az elsődleges cél az volt, hogy bemutassák és népszerűsítsék ezt az egyszerű építési megoldást. A ház előtt és a tetőn kialakított terasz tökéletes teret nyújt a kikapcsolódáshoz. A három ágyas konténerház teljesen felszerelt konyhával és fürdőszobával készül, ami a vastag szigetelésével teljesen elrejti származási helyét.

8. Rusztikus hétvégi konténerház, Harrisonville, Egyesült Államok

A Missouriban élő Lon Holden építette ezt a rusztikusnak ható konténerházat, melyhez egy 20 lábas konténert használt fel. A kis kunyhó igazi agglegénylakás, mely kis mérete ellenére rendelkezik nappalival, konyhával, fürdőkabinnal és egy galériával, melyen elnöki lakosztályokhoz méltó ágymatrac is elfér. A konténerház szigeteléséhez zárt cellás szórt poliuretán habot használt, mely gerendaház kinézetet kölcsönöz a háznak.

9. Tengerparti konténerház, Carolina Beach, Egyesült Államok

Ez a tengerkékre festett hétvégi ház egy rövid gyaloglásnyi távolságra fekszik a tengerparttól. Tulajdonosa egy használt magasépítésű (HC) negyven lábas konténert alakított át mindazoknak, akik viszonylag rövid időt szeretnének eltölteni vízközelben. A belső tér minden alapvető felszerelést tartalmaz, amire szükség van egy kényelmes hétvégéhez, de megjelenik néhány érdekes részlet is, mint például a szabadtéri zuhanyzó és a szörfdeszka/strand felszerelés tároló.

10. Hétvégi konténerház, Playa Negra, Costa Rica

Ez a csodálatos, 40 lábas konténerből elkészített hétvégi ház két hálószobával is rendelkezik, melyekhez beépített szekrény, légkondícionáló és hangszigetelt ablak is tartozik. A fürdőszobában már-már luxusnak ható zuhanykabin található, a konyhában feltűnő gránit pult mögött pedig beépített bor állványok és könnyen tisztítható tűzhely, mely elfeledteti velünk, hogy mindez egy hajózási konténer belsejében található. A teraszról, melyet UV védelemmel ellátott polikarbonát tető fed be, csodálatos kilátás nyílik a kertre.

 

Advertisements